"A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz és akkor egy pillanatra - de nem tovább csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszba, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába."
Én még sohase találtam ennél szebb megfogalmazást.. Ma már nagyon nehéz (főleg a szerelemről) közhelyek nélkül írni, vagy akár beszélni. Minden klisévé válik lassan (ha már nem vált rég azzá). Peter Marshallnak viszont sikerült:)
