Már sokat foglalkoztam azzal, hogy az emberek hazugságokból építik fel az egész életüket. És hogy pont emiatt, a tisztázatlan és látens kérdésekből kifolyólag nem tudjuk, miért nem stimmel az életünk. Reménykedünk, és általában a jövőben élünk, hogy "majd jobb lesz, csak még ezt érjem el.." De ha elértük, akkor se lesz jobb. Közben elúszik az életünk, mert mindig csak a jövőtől várjuk a változást. És ez nem a modern ember betegsége, ez már így volt régen is. Hadd idézzek John Steinbecktől:
"Számos könyv és emlékirat úgy festi le ezt a századot*, mint a legjobb korszakot, amely valaha is a világra zúdult, szerintük ezek voltak a régi jó idők, a kedves, vidám, egyszerű idők - mintha az idő lehetne fiatal és félelem nélküli. Öreg emberek, akik nem is tudták, vajon átbotorkálhatnak- e azon a határmezsgyén, viszolyogva néztek az új század elébe. Mert a világ megváltozott, kiveszett belőle az édesség-kedvesség, no meg az erény is. Aggodalom lepte el ezt a széthulló világot, és sok minden ment veszendőbe - a jó modor, a jólét, a szépség! (...) Ki kell jutnunk ebből az üresen durranó, értelmetlenül puffogó századból - mondják mások -, ebből a csaló, gyilkoló századból, amely csupa felfordulás meg rejtélyes halál. (...) Essünk már túl rajta, csapjuk rá az ajtót! Csukjuk be, mint egy könyvet, és olvassuk tovább, valami mást! Újfejezetet - új életet! Az embernek csak akkor lesz tiszta a keze, ha egyszer rácsapta a fedelet erre a bűzös századra. Szép, tiszta dolgok várnak ránk. Az új évszázad mocsoktalan lesz, rothadástól mentes. Nem lesz megcinkelve, és ha jön egy fattyú, aki bele mer köpni ezekbe a tiszta kártyákba, és az új játszmában csalni próbál - az istenfáját keresztre feszítjük, fejjel lefelé egy árnyékszék fölött! De a földieper íze, ó nem az, ami volt, és az asszonyok combja sem ölel már úgy, mint azelőtt!"
/Édentől keletre/
*:19. századról van szó
Láthatjuk, hogy ez az elképzelés se valósult meg (ha már csak Hitlerre vagy Sztálinra gondolunk). Az emberek úgy vannak vele, hogy majd a jövő megváltoztat mindent. És itt a gond, mert a jövő nem egy cselekvő lény, hanem "csupán" egy elvont fogalom. Mi, és csakis mi tudjuk megváltoztatni az életünket. És itt nem csak az életünkről van szó, hanem az életterünkről, politikáról, környezetről.. Nem vagyunk kevesek! Az a nagy probléma, hogy mindenki szídja a különböző eszméket, rendszereket, nagyhatalmakat, kisjózsikat, nagypistákat, de semmit se képes tenni, hogy ez változzon. Ördögi kör, mert így egyre lejjebb csúszunk önbecsülésünkben, és egyre kevésbé gondoljuk magunkat cselekvésre képesnek. Várjuk a csodát, ami sose fog elkövetkezni. Várjuk a Messiást, aki talán sose jön el. Várjuk, hogy mások megoldják. Pedig másoknak mi vagyunk a mások, és megint csak 0 lesz az eredmény.
A 21. századra fokozatosan halnak ki a nagy eszmék, és a tetterős emberek. Már senki se hisz a képességeiben, megfáradt fogyasztókká váltunk. Mindenből kiveszett az íz. Nincsenek nagy célok, nagy álmok, csak józan döntések. Nomeg leértékelt, "csaknekedcsakmost" cukormentes kólák.
"Fekete menyasszony: Planet hell
Halálosan únta az egészet.
A kavargó kozmoszt, a végtelen galaxist, a mélységet, a sötétséget, a távolságot, a fényeket, a vibrálást.
Másra vágyott. Megválaszolhatatlan kérdésekre. Zajongó tömegre. Nevetésre. Boldogságra. Szeretetre. Így jutott el a Földre.
Mosolygott.
Nem mosolyogtak vissza rá.
Nevetett.
Senki sem nevetett vele, csak furcsán néztek rá.
Sírt.
És kigúnyolták.
Halálosan elege lett az egészből. A színes, szürke forgatagból. A hívogatóan kegyetlen világból. A csábítóan förtelmes lényekből. A megjátszott tökéletesség mögött rejlő hibákból. Elege lett, és pusztítani kezdett.
És akkor az emberek rámosolyogtak.
És akkor az emberek ránevettek.
Mert így lett közéjük való."
ui.: az első képen Chaplin van rajta, a Diktátor c. filmből
