Furcsa találmány ez a google maps... Néha elindulok egy úton felülnézetben, és végigmegyek rajta. Mentem már át a Szahara egy részén. Türelmesen vártam, amíg egy lakott területig elgörgettem, és közben több száz kilométert repültem virtuálisan. De ugyanígy ellátogattam a legdélebbi és a legészakibb lakott területig, amik lenyűgözően Isten háta mögött vannak... Most egy C444-es utat találtam, ami levisz Ausztrália legdélebbi részébe, és egy ici-pici faluban ér véget. Két utat jelez a térkép benne, a Ring Roadot és a Main Roadot... Ha jobban megnézi az ember, észre lehet venni a Nagy-homoksivatagban (a maga 420 000 kilométerével) folyótorkolatokat, amikben már régen nincs víz, csak régi pompáját őrzik a kontinens belső részének. Az így hátrahagyott torkolatnyom pedig a lakott területnél ér véget, ami ezek szerint óceán volt! Most nyüzsgő városoknak ad otthont, ahol emberek milliói élik hozzánk hasonló napjaikat... De felmentem Észak-Ausztráliába is, megnéztem Darwint, ahol szokatlanul kéknek mutatkozik az óceán, a Nagy korallzátony miatt. Ausztráliában mindent elláttak a nagy jelzővel... Darwinból csak két kattintás átgördülni a szemben lévő szigetduettre, amire ráközelítve se sikerült rájönnöm, hogy azért lakatlan-e, mert mocsaras, vagy csak szimplán elhagyatott, ugyanis nem lehet kivenni felülről a növényzet meg a talaj mivoltát. Bár néhol találni utakat, meg pár szabályosra karistolt parcellát, csak két lakott városka van ott: Nguiu és Pularumpi. De ha valaki azt mondja, hogy ezek nem is kis települések, hanem kísérleti telepek, vagy akár bázisok; azt is elhiszem, annyira más, mint amihez a szemem szokott (Európa felülről is civilizált, megszokott kis városképei most oly távolinak tűnnek). Kicsit kijjebb zoomolok, és máris meglátom Dél-Guienát. Ráközelítve Port Moresbyre a színek valami elképesztőek! Nem tudom, mit termesztenek ott, de a virtuálisan kirajzolódó növények és fák színe valami egészen különleges világos türkizt ad, kontrasztban a mélykék korallzátonyokkal... Tele van a környék (a Korall-tenger) kis szigetekkel, ahol csak kikötők vannak, homokos tengerpart és pálmafák. Semmi épület, max. egy-egy veszteglő yacht, amik a legközelebbi google frissítésnél már nem lesznek ott. Van egy „porszemnyi” szigetecske is, biztos vagyok benne, hogy tényleg nem olyan nagy, nem csak a gépem mutatja picinek! Bár ha belegondolok a 2 másodpercnyi görgetés után kapott képbe (a Föld térképe négy és félszer a képernyőmön), ezekben a látványokban egyáltalán nem lehetek biztos.
Charlie Ferguson: Wasted expression
Fabio Viale: Küros
Yves Klein: Human paintbrush
Ezen a képen is láthatjuk, hogy az élethű kidolgozás nem egyenlő az érthetőséggel. Első ránézésre ez egy csendélet, amire mindenféle tárgyat zsúfoltak. Felismerhető egyenként, hogy mi micsoda, csak éppen ez nem elég. Ezen a vanitas csendéleten minden egyes tárgynak jelentése van, méghozzá az élet hiúságát vannak hivatva hirdetni, miszerint a szépség a halállal együtt elmúlik: "Vanitas vanitatum". Tehát egyáltalán nem értelmezhető könnyen a kép, pláne minden háttérinformáció hiányában. Sőt, még a tökéletesre élezet technika se adja meg a löketet a felfejtéshez.
A hírlevelet olvasva és a képeket nézegetve erről a megmozgulásról nekem a 
a tüntetés, mint elavult forma parodizálása volt. Legalább annyira szólt az államnak, meg az álszent status quo-nak, hogy ez egy értékes demokratikus vívmány, mint az utóbbi évek tűntetés-túlhajtásának. A nyugati demokráciák kifejlesztettek egy olyan rendszert, hogy az emberek tüntethetnek ha kedvük van, a hatalom meg azt csinál, amihez kedve van (mint ez jól látszott pl az iraki háború előtt). A tüntetés önmagában, direkt akció nélkül nem nagyon jó semmire, mégis az van beadva, hogy ez a legitim kifejezési mójda a népakaratnak, ha nem tetszik valami. Valójában csak akkor volt erős és hatékony kifejezési mód, amikor nem, vagy csak nagyon korlátozottan volt megengedve (cári oroszország stb.)"
(sajnos már azt se nagyon), közvetlen megnyilvánulásokra nem nagyon van mód. Ennek egyik lehetősége lenne szerintem a tüntetés. Valljuk be, mára eltorzult ez a forma, de azt hiszem egyelőre se a 4k!, se a Kétfarkú Kutyapárt nem talált ki jobbat. Azt hiszem szükség van olyan civil megmozdulásokra, amik felhívják az ember figyelmét a problémákra, és arra, hogy ezért talán tenni is lehetne valamit. A 4k! egyik alapgondolata, hogy mi magunknak kell lépni az ország jobbá tételéért, mert a politikusaink rég nem a mi érdekeinket képviselik.
Láthatjuk, hogy ez az elképzelés se valósult meg (ha már csak Hitlerre vagy Sztálinra gondolunk). Az emberek úgy vannak vele, hogy majd a jövő megváltoztat mindent. És itt a gond, mert a jövő nem egy cselekvő lény, hanem "csupán" egy elvont fogalom. Mi, és csakis mi tudjuk megváltoztatni az életünket. És itt nem csak az életünkről van szó, hanem az életterünkről, politikáról, környezetről.. Nem vagyunk kevesek! Az a nagy probléma, hogy mindenki szídja a különböző eszméket, rendszereket, nagyhatalmakat, kisjózsikat, nagypistákat, de semmit se képes tenni, hogy ez változzon. Ördögi kör, mert így egyre lejjebb csúszunk önbecsülésünkben, és egyre kevésbé gondoljuk magunkat cselekvésre képesnek. Várjuk a csodát, ami sose fog elkövetkezni. Várjuk a Messiást, aki talán sose jön el. Várjuk, hogy mások megoldják. Pedig másoknak mi vagyunk a mások, és megint csak 0 lesz az eredmény. 
"Fekete menyasszony: Planet hell
Rég nem tettünk közzé semmit, most se leszek hosszú, csupán egy csemegére gondoltam, amit érdemes megnézni. 
Az újságokban, amiket tizenéves lányok nézegetnek - az a korosztály, akinek éppen kialakulófélben van a teste, és ekkor dől el, hogy elfogadja-e magát, vagy sem - szóval az újságokban, is tucatszám láthatjuk a mintarobotnőket és mintarobotférfiakat. De ha mind ez nem lenne elég, még azt is megszabják, hogy mit hallgass, hogyan öltözz (legaláb évente cseréld a ruháid), mit mondj a másik nemnek, mi a trendi szórakozási/életmód. Egyszóval (többé már nem utópia) megteremtették a legirányíthatóbb emberi fajt: a tucatszajhát (mindkét nemben): szép, csak meg ne szólaljon. 
"A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz és akkor egy pillanatra - de nem tovább csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszba, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába."
Mi van azzal aki éhes, vagy nem érzi biztonságban magát, annak nem is lehet igénye a tiszteletre és elismerésre? Maslow rendszere ennél azért rugalmasabb. Azt mondja, hogy nem szükséges 100 %-os kielégítettség ahhoz, hogy a piramis magasabb szintjein lévő szükségletek működjenek.
Fuha, hát aki buzgón vallásos, annak nem biztos, hogy el kéne olvasnia.... nem sértegetni akarok, egyszerűen az én saját véleményemet írom le, amit senkinek se kötelező elfogadnia, megértenie. 
Az előítélet nem más, mint hibás vagy merev általánosításon alapuló előre kialakított vélemény. 
Nemrég olvastam egy érdekes gondolatot egy könyvben, mely szerint azt az embert fogadja el a tömeg legkönnyebben vezetőjének, mely tudásában alig áll felettük. Mindössze pár ideggóc használata választja el őket az irányított birkáktól valahogy eszembe jutott Hitler... (a magyar politikusok neveit gondoltam kihagyom, mert nem ez a blog lényege, de ha felsorálnám biztos, hogy minden "szín" képviselője szerepelne benne). Ha valaki sokkal magasztosabb eszméket hordoz, akkor őt nem értik meg, hiszen fel sem tudják fogni miről beszél, magyarázd meg egy leveli békának, hogy a kettő meg kettő miért négy.
Már tegnap este két hüvelygomba reklám között kigondoltam, hogy miről fogok ma irni, de reggel a metró forgatagában már teljesen máson járt az agyam: eszembe jutott a bevezetésre kerülő új felvételi rendszer a maga jó párszáz pontjával. Mindenesetre, a tegnapi ötletemből nem lett semmi, majd áttoljuk máskorra, no de mi van a felvételivel? 
