Furcsa találmány ez a google maps... Néha elindulok egy úton felülnézetben, és végigmegyek rajta. Mentem már át a Szahara egy részén. Türelmesen vártam, amíg egy lakott területig elgörgettem, és közben több száz kilométert repültem virtuálisan. De ugyanígy ellátogattam a legdélebbi és a legészakibb lakott területig, amik lenyűgözően Isten háta mögött vannak... Most egy C444-es utat találtam, ami levisz Ausztrália legdélebbi részébe, és egy ici-pici faluban ér véget. Két utat jelez a térkép benne, a Ring Roadot és a Main Roadot... Ha jobban megnézi az ember, észre lehet venni a Nagy-homoksivatagban (a maga 420 000 kilométerével) folyótorkolatokat, amikben már régen nincs víz, csak régi pompáját őrzik a kontinens belső részének. Az így hátrahagyott torkolatnyom pedig a lakott területnél ér véget, ami ezek szerint óceán volt! Most nyüzsgő városoknak ad otthont, ahol emberek milliói élik hozzánk hasonló napjaikat... De felmentem Észak-Ausztráliába is, megnéztem Darwint, ahol szokatlanul kéknek mutatkozik az óceán, a Nagy korallzátony miatt. Ausztráliában mindent elláttak a nagy jelzővel... Darwinból csak két kattintás átgördülni a szemben lévő szigetduettre, amire ráközelítve se sikerült rájönnöm, hogy azért lakatlan-e, mert mocsaras, vagy csak szimplán elhagyatott, ugyanis nem lehet kivenni felülről a növényzet meg a talaj mivoltát. Bár néhol találni utakat, meg pár szabályosra karistolt parcellát, csak két lakott városka van ott: Nguiu és Pularumpi. De ha valaki azt mondja, hogy ezek nem is kis települések, hanem kísérleti telepek, vagy akár bázisok; azt is elhiszem, annyira más, mint amihez a szemem szokott (Európa felülről is civilizált, megszokott kis városképei most oly távolinak tűnnek). Kicsit kijjebb zoomolok, és máris meglátom Dél-Guienát. Ráközelítve Port Moresbyre a színek valami elképesztőek! Nem tudom, mit termesztenek ott, de a virtuálisan kirajzolódó növények és fák színe valami egészen különleges világos türkizt ad, kontrasztban a mélykék korallzátonyokkal... Tele van a környék (a Korall-tenger) kis szigetekkel, ahol csak kikötők vannak, homokos tengerpart és pálmafák. Semmi épület, max. egy-egy veszteglő yacht, amik a legközelebbi google frissítésnél már nem lesznek ott. Van egy „porszemnyi” szigetecske is, biztos vagyok benne, hogy tényleg nem olyan nagy, nem csak a gépem mutatja picinek! Bár ha belegondolok a 2 másodpercnyi görgetés után kapott képbe (a Föld térképe négy és félszer a képernyőmön), ezekben a látványokban egyáltalán nem lehetek biztos.
Egy kis google maps...
2010.10.03. 20:44 :: moc
Szólj hozzá!
Címkék: ausztrália google maps lakatlan sziget
Képzőművészet a dizájn zászlaja alatt
2010.07.12. 22:38 :: moc
Sokat gondolkodom a képzőművészet szerepéről. Mostanában szinte máson se töröm a fejemet. És eszembe jutott egy érdekesség, ami további kérdéseket vet föl természetesen. Régebben ugyanis a képzőművészet kizárólag alkalmazott formában, megbízás alapon létezett. A fő megbízó az egyház (vagy egyéb vallási intézmény), illetve a világi uralkodók vagy fontos személyek voltak. Általában ezek hatalmát voltak hivatottak hirdetni, és elég sokáig, szinte az egész világon nem volt divat az eredetieskedés. Szigorú, konkrétan definiálható szabályok közé volt szorítva, aminek az áthágása nem is nagyon foglalkoztatta a régi képzőművészeket. Mint ahogy a híres művészettörténész, Gombrich írja, régebben a sémák újragondolt, új formába való áttevése teljesen elképzelhetetlen volt (és nem is sokan képzelték el), mint ahogy ma se akarjuk, hogy egy szimfonikus zenekar Haydnt vagy Beethovent valahogy másképpen játssza el, mint ahogy azt a kotta alapján várhatnánk.
Namármost. Látszólag ezt a megbízás alapon működő művészetet felváltotta a modern gondolkodásnak köszönhetően egy egocentrikus képzőművészet, ahol a művész előtérbe került már, és azt csinál, amit akar. De persze ilyen nincs, hiszen ha még szabadon garázdálkodnának a művészek, akkor is látjuk, hogy be lehet sorolni őket egy nagyjából egységes gondolkodásba. Méghozzá úgy gondolom, a dizájn zászlaja alá, ami maga az alkalmazott művészet! Divatos formák; szemet gyönyörködtető színkompozíciók; síkidomok egymás mellett profin elrendezve; konstrukciók nemes vagy kevésbé nemes anyagokból.... a magyarázat meg sokszor csak ruhaként lóg ezeken a csontvázakon.
Innentől már csak rajtunk múlik, hogy ezt egy művészet-globalizációnak akarjuk felfogni, és örvendezünk a kortársak progresszív gondolkodásán, vagy siratjuk a képzőművészetet, ami a dizájnba látszik beleolvadni.
És íme pár kép, amit Annától, kedves ismerősöm képtárából mentettem el, és amikről részben eszembe jutott, hogy le akarom ezt már végre írni:
Charlie Ferguson: Wasted expression
Fabio Viale: Küros
Yves Klein: Human paintbrush
Szólj hozzá!
Címkék: dizájn képzőművészet yves klein alkalmazott művészet charlie ferguson fabio viale
Művészet kontra logika??
2010.05.26. 18:41 :: moc
Most (annak örömére, hogy már ilyen rég nem írt egyikünk sem) a művészetről, mint hivatásról szeretnék írni, azon belül is a kortárs képzőművészetről.
Alapjáraton az emberek idegenkednek a kortárs művészettől, és inkább néznek a múzeumokban impresszionista festményeket, historizáló szobrokat, realista munkákat vagy az antik művészet remekeit, amik esztétikus élményt nyújtanak. És itt általában meg is áll az időszalag, a saját korunkat meg se közelítik. Pedig a letűnt korok emlékeit felfejteni (bár látszólag, a valósághű kidolgozás miatt érthetőbbek) sokkal nehezebb, hiszen nem csak a divat, a konyha és egyéb szokások, de a gondolkodás is változik az idő múlásával.
Ezen a képen is láthatjuk, hogy az élethű kidolgozás nem egyenlő az érthetőséggel. Első ránézésre ez egy csendélet, amire mindenféle tárgyat zsúfoltak. Felismerhető egyenként, hogy mi micsoda, csak éppen ez nem elég. Ezen a vanitas csendéleten minden egyes tárgynak jelentése van, méghozzá az élet hiúságát vannak hivatva hirdetni, miszerint a szépség a halállal együtt elmúlik: "Vanitas vanitatum". Tehát egyáltalán nem értelmezhető könnyen a kép, pláne minden háttérinformáció hiányában. Sőt, még a tökéletesre élezet technika se adja meg a löketet a felfejtéshez.
Tehát a látszólag érthető kép se nyílik meg igazán, de a modern, vagy a kortárs mezőny vizuális termékei is zárva maradnának? Hol a hiba? A művészben? A közönségben?
Azt hiszem, hogy - párhuzamosan a tudományos, technikai vagy bármilyen területen bekövetkezett hihetetlenül nagy léptékváltással - a tényleg mélyen tisztelt publikum lemaradt szemléletében a művészettől. Talán hivatkozhatnék most az oly sokszor emlegetett felgyorsult társadalomra, de inkább a gondolkodásra szeretnék kitérni.
A globalizáció következtében mindenféle divat, stílus, hír vagy filozófia elérhetővé vált. Ezek összemosódása túl nagy információáradatot eredményez, ami az addigi meglévőket (mint például az európai embernek a keresztény vallást) kibillenti az egyensúlyából. Ez egy hosszan tartó folyamat, aminek az eredménye véleményem szerint az, hogy az emberiség második tinédzser korát éli, mikoris mélyebben keresi az igazát, mint valaha. Ebben a keresésben pedig a logikus gondolkodás csúcsát képező Tudomány se segíthet hiba és hiányosság nélkül. Talán ezt a hiányt tudnák pótolni a művészek.
Erre a nyakatekert (és sűrű) gondolatmenetre szeretnék felhozni Herbert Read-től egy idézetet
"A művészek céltudatosan billentették ki biztonságából az értelmet,hogy megdöntsék a képzeletet megzabolázó lelki mechanizmusok uralmát, melyek rendes körülmények között a racionális rend és a társadalmi komformizmus érdekében hatnak."
Ha első olvasásra nehezen is értelmezhető, de mégis nagyon fontos ez a mondat. Az emberi gondolkodás rendszere ugyanis a logikus gondolkodás, csak ezzel a rendszerrel tudja felépíteni az önmagát körülvevő világ leképezését. Viszont (mint már említettem) a logikának is vannak határai, tehát ezzel az eszköztárral se írható le teljesen a világ. Talán a művész az, aki a logika rendszerét a vizuális kultúra felhasználásával próbálja megdönteni - vagy nem is megdönteni, de kiegészíteni és új dimenziókat nyitogatni. És talán ebből következik, hogy nem érti az utca embere a mai művészet jelrendszerét, mert túlságosan a logikához van ragasztva (az egyéb fogódzkodók lehullottak róla).
Ezt Jean Arp (20. századi szobrász) a következő képpen látta:
"Az én ...[munkáim]... kísérletet tettek arra, hogy megtanítsák az embert valamire, amit elfelejtett: nyitott szemmel álmodni."
Talán eddig a lépésig nem jutottak el még (vagy már?) a mai ember: az ébren álmodásig. A világot fiktív vízióként is felfoghatod, és onnantól te irányítod a momentumokat. Szétszedheted és újra összerakhatod a látott elemeket (tárgyakat, jelenségeket, személyeket), a saját, szubjektív törvényeid alapján. Ez a művészet alapja. Egyfajta új látásmódot követel, amivel szétbontható és egy spirituális asztalra átfektethető a világmindenség összes része. Ott kezdődhet az egyéni kirakósdi.
Hogy ennek a kirakónak aztán mennyire kell az egész emberiségnek megmutatkoznia? Erre azt hiszem továbbra se tudok választ adni, és kezdő képzőművészként még legalább egy jó darabig keresni fogom.
Szólj hozzá!
Címkék: kortárs művészet logika
Tüntetés a tüntetések értelmetlenségéért
2009.06.23. 21:06 :: moc
A napokban volt egy érdekes civil megmozdulás szeretett városunkban, Budapesten. Nem tudom még, hogyan vélekedjek róla, lehet, hogy ezt a bejegyzést nem is teszem közzé, de minden esetre a probléma kiírásától várok megvilágosodást.
A Kétfarkú Kutyapárt és a 4k! nevű "szervezetek" összefogtak, és összerittyentettek egy stílusában 4k!-s (fiatalok tömege szórakozik a városokban, párnacsatákon, számháborúkon, stb.), ötletében meg szerintem inkább KfKp-os civil akciót: kivonultak Budapest utcáira, és "ööö", "tor,pot,roh", "hmm", "holnap legyen tegnap", stb. feliratú panelekkel, direktben kliséket elpuffogtató beszéd mellett éltek demokratikus jogaikkal.
(toborzó a megmozdulásra: http://xoni.blog.hu/2009/06/18/felhivas_altalanos_tuntetesre_1)
A hírlevelet olvasva és a képeket nézegetve erről a megmozgulásról nekem a happening* ugrott be, hogy ezzel akarják kifigurázni a tüntetés intézményrendszerét. Azonban szeretek mindig a megérzéseim, illetve a szubjektív véleményem mellett jobban utánajárni a dolgoknak, úgyhogy e-mailben kérdeztem meg a 4k!-sokat (akikkel személyesen is volt szerencsém megismerkedni), hogy mégis mi a konkrét szellemi háttere ennek az ötletnek.
A magyarázat a következő:
"Az ötlet lényege a tüntetés, mint elavult forma parodizálása volt. Legalább annyira szólt az államnak, meg az álszent status quo-nak, hogy ez egy értékes demokratikus vívmány, mint az utóbbi évek tűntetés-túlhajtásának. A nyugati demokráciák kifejlesztettek egy olyan rendszert, hogy az emberek tüntethetnek ha kedvük van, a hatalom meg azt csinál, amihez kedve van (mint ez jól látszott pl az iraki háború előtt). A tüntetés önmagában, direkt akció nélkül nem nagyon jó semmire, mégis az van beadva, hogy ez a legitim kifejezési mójda a népakaratnak, ha nem tetszik valami. Valójában csak akkor volt erős és hatékony kifejezési mód, amikor nem, vagy csak nagyon korlátozottan volt megengedve (cári oroszország stb.)"
Ugyanakkor nekem eszembe jutott a tüntetés a tandíjról, illetve egy frissebb, bár kisebb mértékű megmozdulás is, ami szintén nem volt könnygáztól füstös, és elért eredményt: mégpedig a 11. kerületi (egyetemi negyed) szórakozóhelyek lehetetlenné tevését magában hordozó határozat ellen. Ez persze nem olyan magasztos, de gondolhatunk a 2001-es Danone vs. Győri keksz elkeseredett csatára is (a Danone be akarta zárni a Győri keksz intézményét, mire az országban az emberek többsége - közös megegyezés alapján - nem vásároltak Danone termékeket, ezzel is elősegítve a Győri keksz életbenmaradását). Ez utóbbi esemény mondjuk abból a szempontból is érdekes, mivel a tüntetésnek ez egy (az internet, mint leggyorsabb információ áramoltató tömmegkommunikációs forma elterjedésének következtében) békés, és mégis, mint látjuk hatékony eszköze. Tehát vannak más módszerek is. Azonban ezeknek a civil megmozdulásoknak is meg van a lesüllyedt, félreértett módja, amikor iwiw üzenőfalon mindenki világot akar menteni (kiskutyák, gyilkosok és évek óta meglett kislányok keresése).
A 18. századi felvilágosodás során John Lock fogalmazta meg, hogy az ember szabadnak és egyenlőnek született, joga van ahhoz, hogy zavartalanul éljen azon jogaival, amelyeket a természeti törvény nyújt neki. Az emberek az ítélkezési jogukat az államra hatalmazzák, és ez a társadalmi szerződés. Ezt a szerződés Rousseau szerint fel lehet bontani, ha a hatalom birtokosa azt megszegi. Így lett a francia forradalom.
Mivel a demokriácia egyik alapelve, hogy a nép csak közvetve gyakorolhat hatalmat(sajnos már azt se nagyon), közvetlen megnyilvánulásokra nem nagyon van mód. Ennek egyik lehetősége lenne szerintem a tüntetés. Valljuk be, mára eltorzult ez a forma, de azt hiszem egyelőre se a 4k!, se a Kétfarkú Kutyapárt nem talált ki jobbat. Azt hiszem szükség van olyan civil megmozdulásokra, amik felhívják az ember figyelmét a problémákra, és arra, hogy ezért talán tenni is lehetne valamit. A 4k! egyik alapgondolata, hogy mi magunknak kell lépni az ország jobbá tételéért, mert a politikusaink rég nem a mi érdekeinket képviselik.
Nos, azt hiszem a szép és nagy gondolatokból mindig csúf, torz tett lesz, mivel igen balga (emberi) szűrőkön megy át, míg megvalósul. Arról meg már megoszlanak a vélemények, hogy a problémákra mi a megoldás: példaértékűt felmutatni, vagy a hibát a maga realitásában a hibázó(k) elé tárni, hátha kapcsolnak.
*: olyan művészeti akció, amelybe a közönség is beleszól, viszont az esemény (happening) végére nem marad kézzel fogható termék.
Linkek:
http://negyedikkoztarsasag.hu/
http://www.freeweb.hu/ketfarkukutya/part/
Szólj hozzá!
Címkék: tüntetés demokrácia kétfarkú kutyapárt 4k! elavult vagy nem
Cukormentes kóla
2008.08.08. 11:08 :: moc
Már sokat foglalkoztam azzal, hogy az emberek hazugságokból építik fel az egész életüket. És hogy pont emiatt, a tisztázatlan és látens kérdésekből kifolyólag nem tudjuk, miért nem stimmel az életünk. Reménykedünk, és általában a jövőben élünk, hogy "majd jobb lesz, csak még ezt érjem el.." De ha elértük, akkor se lesz jobb. Közben elúszik az életünk, mert mindig csak a jövőtől várjuk a változást. És ez nem a modern ember betegsége, ez már így volt régen is. Hadd idézzek John Steinbecktől:
"Számos könyv és emlékirat úgy festi le ezt a századot*, mint a legjobb korszakot, amely valaha is a világra zúdult, szerintük ezek voltak a régi jó idők, a kedves, vidám, egyszerű idők - mintha az idő lehetne fiatal és félelem nélküli. Öreg emberek, akik nem is tudták, vajon átbotorkálhatnak- e azon a határmezsgyén, viszolyogva néztek az új század elébe. Mert a világ megváltozott, kiveszett belőle az édesség-kedvesség, no meg az erény is. Aggodalom lepte el ezt a széthulló világot, és sok minden ment veszendőbe - a jó modor, a jólét, a szépség! (...) Ki kell jutnunk ebből az üresen durranó, értelmetlenül puffogó századból - mondják mások -, ebből a csaló, gyilkoló századból, amely csupa felfordulás meg rejtélyes halál. (...) Essünk már túl rajta, csapjuk rá az ajtót! Csukjuk be, mint egy könyvet, és olvassuk tovább, valami mást! Újfejezetet - új életet! Az embernek csak akkor lesz tiszta a keze, ha egyszer rácsapta a fedelet erre a bűzös századra. Szép, tiszta dolgok várnak ránk. Az új évszázad mocsoktalan lesz, rothadástól mentes. Nem lesz megcinkelve, és ha jön egy fattyú, aki bele mer köpni ezekbe a tiszta kártyákba, és az új játszmában csalni próbál - az istenfáját keresztre feszítjük, fejjel lefelé egy árnyékszék fölött! De a földieper íze, ó nem az, ami volt, és az asszonyok combja sem ölel már úgy, mint azelőtt!"
/Édentől keletre/
*:19. századról van szó
Láthatjuk, hogy ez az elképzelés se valósult meg (ha már csak Hitlerre vagy Sztálinra gondolunk). Az emberek úgy vannak vele, hogy majd a jövő megváltoztat mindent. És itt a gond, mert a jövő nem egy cselekvő lény, hanem "csupán" egy elvont fogalom. Mi, és csakis mi tudjuk megváltoztatni az életünket. És itt nem csak az életünkről van szó, hanem az életterünkről, politikáról, környezetről.. Nem vagyunk kevesek! Az a nagy probléma, hogy mindenki szídja a különböző eszméket, rendszereket, nagyhatalmakat, kisjózsikat, nagypistákat, de semmit se képes tenni, hogy ez változzon. Ördögi kör, mert így egyre lejjebb csúszunk önbecsülésünkben, és egyre kevésbé gondoljuk magunkat cselekvésre képesnek. Várjuk a csodát, ami sose fog elkövetkezni. Várjuk a Messiást, aki talán sose jön el. Várjuk, hogy mások megoldják. Pedig másoknak mi vagyunk a mások, és megint csak 0 lesz az eredmény.
A 21. századra fokozatosan halnak ki a nagy eszmék, és a tetterős emberek. Már senki se hisz a képességeiben, megfáradt fogyasztókká váltunk. Mindenből kiveszett az íz. Nincsenek nagy célok, nagy álmok, csak józan döntések. Nomeg leértékelt, "csaknekedcsakmost" cukormentes kólák.
"Fekete menyasszony: Planet hell
Halálosan únta az egészet.
A kavargó kozmoszt, a végtelen galaxist, a mélységet, a sötétséget, a távolságot, a fényeket, a vibrálást.
Másra vágyott. Megválaszolhatatlan kérdésekre. Zajongó tömegre. Nevetésre. Boldogságra. Szeretetre. Így jutott el a Földre.
Mosolygott.
Nem mosolyogtak vissza rá.
Nevetett.
Senki sem nevetett vele, csak furcsán néztek rá.
Sírt.
És kigúnyolták.
Halálosan elege lett az egészből. A színes, szürke forgatagból. A hívogatóan kegyetlen világból. A csábítóan förtelmes lényekből. A megjátszott tökéletesség mögött rejlő hibákból. Elege lett, és pusztítani kezdett.
És akkor az emberek rámosolyogtak.
És akkor az emberek ránevettek.
Mert így lett közéjük való."
ui.: az első képen Chaplin van rajta, a Diktátor c. filmből
2 komment
Címkék: remény diktátor john steinbeck önbecsülés pusztító cukormentes kóla
Csemege
2008.05.22. 21:05 :: moc
A művész mintha egy új ősi világot, egy vízalatti Pompeit, vagy egy elsüllyedt Atlantiszt értelmezett volna át:) Szobrait eleve a tenger fenekére, egy sekélyebb búvárparadicsomba készítette, kitéve az eróziónak, ami megadja az ízét. Nekem tetszik:)
www.underwatersculpture.com/pages/gallery/underwater-gallery/index.htm
Szólj hozzá!
Címkék: művészet elsüllyedt világ
Konzumidiotizmus a javából
2008.03.14. 11:55 :: csak T
Kicsit folytatnám Móc nagyon találó agymenését azzal, hogy mi ennek az egésznek az alapja, ami véleményem szerint nem más, mint a mi kis fogyasztói társadalmunk folyamatosan fenntartott, gerjesztett áligényekkel. Huh, remélem ez a mondat nem tántoritott el sokakat a továbbolvasástól.
Megérintjük a nők legérzékenyebb pontját a szépséget és bemeséljük ötven éveseknek, hogy még tényleg fiatalok lehetnek, ha egy labornyi kemikáliát ráöntenek a fejükre és ez még csak a jéghegy csúcsa, ugyanúgy lecsapunk a férfiak, gyerekek érzékeny pontjaira, hogy a lelki bajaikra gyorsan gyógyirt kapjanak egy kenőcs, egy genitális pirszing, egy piros ferrari és egyáltalán bármilyen megfogható, azonnal megkapható tárggyal. Ez a fajta hiánypótlás lelki sérelmekre vezethető vissza.
Példának okáért, ha nem tudjuk elfogadni az öregedést negyven évesen, a kis tininek mndig új ruha kell, mert különben nem ismerik el a "barátai" vagy legyen egy sportkocsim, hogy szóba álljanak velem a nők, mert egy csöppnyi kiállásom sincs. A fentiek mind-mind lelki problémák, melyek nem orvosolhatók materiális javakkal, nem segit az áhitott termék kivirágoztatni satnya lelkivilágunk. Megpróbáljuk pótolni a hiányzó életérzést egy tárggyal, melynek birtoklása egy ideig-óráig elhiteti velünk, hogy lelki sebeink begyógyultak, majd ismét vásárlói ámokfutásba kezdünk.
No de miért is?
Sokkal gyorsabban elérhetjük igy a várt eredményt. Pénzért bármit, azonnal megkaphatsz, erőfeszités nélkül, ez itt a kulcsa mindennek. Nem úgy, mint régen a mesében, hogy volt a szegény királyfi, aki megküzdött a királylányért és a fele királyságért... áh, van gazdag királyfi, aki megveszi a királylánykát kilóra.
Emellett a reklám azt érezteti velünk, hogyha megvásároljuk a hőn áhitott terméket olyanná válhatunk, mint a hirdetés szereplői: sikeressé, gazdaggá, jóképüvé.
No, de ismerjük a marketing gépezet kisebb-nagyobb trükkjeit, csak olyan mennyiségben ömlik ránk a szar, hogy néha nehéz ellenállni, vagy legalábbis egy kis levegőhöz jutni és tényleg végiggondolni mi az, amire tényleg vágyunk, mi fontos nekünk és mire vagyunk ezért képesek. Ámen.
2 komment
Amerika áradása
2008.02.17. 15:39 :: moc
A gondolatátviteles cikk után éles váltás lesz ez, bár szerintem ez elég égető problémája az amerikanizmus árterületében élő, gondolkodó embereknek.
Hogy az elején kezdjem, másnaposan vasárnap délután átadtam magamat a punnyadásnak. Egyáltalán nem szoktam tv-zni, pont ezért azt gondoltam, ha már egyszer leülök, adjam meg a módját is. Úgyhogy gátlástalanul elkezdtem nézni azt hiszem a zone clubot, amin pont egy emberátalakító-robotcsináló műsor ment. Az volt a lényege, hogy egy 40-es évei közepén járó anyát - aki ugye a szülés után már nem érezte magát olyan szexinek, mint régen - átalakítsanak szexi nővé plasztikai műtétek nélkül. Hát uramisten, ezt az agymosást! A nőnek van egy 10-12 év körüli kislánya, de ő ahelyett, hogy vele foglalkozna, elmegy egy több hetes "tréningre", ahol "bombázót faragnak belőle"... A fantáziátlan, unatkozó, degenerált társadalom szülöttje ez a nő, akinek annyi fantáziája nincsen, hogy kihasználja az adottságait, ráadásul célt tévesztett, hiszen már nem abban a helyzetben van, hogy a külső ennyire számítana, hiszen van családja, aki elfogadja őt. A film végén persze sikerül a nagy küldetés, meghatódott arcokat láthatunk, könnyek csorognak, mosolyognak, "igen, sikerült még egy embert robottá alakítani"... Kapcs. tovább. a másik adón ránctalanító krémet reklámoztak egy 20 év körüli nőn. Mosolygott, és ugye a szeme körül mosolyráncok alakultak ki. Bájos karaktervonás. De mit tesz a média? Tüntessük el, legyünk egyformák. Nem is egyszerűen egyformák, hanem "tökéletesek". Kövessük a trendet, minden meg van adva, legyünk barna bőrűek, ilyen haj, olyan mell, amolyan szem, alkat, stb. Az újságokban, amiket tizenéves lányok nézegetnek - az a korosztály, akinek éppen kialakulófélben van a teste, és ekkor dől el, hogy elfogadja-e magát, vagy sem - szóval az újságokban, is tucatszám láthatjuk a mintarobotnőket és mintarobotférfiakat. De ha mind ez nem lenne elég, még azt is megszabják, hogy mit hallgass, hogyan öltözz (legaláb évente cseréld a ruháid), mit mondj a másik nemnek, mi a trendi szórakozási/életmód. Egyszóval (többé már nem utópia) megteremtették a legirányíthatóbb emberi fajt: a tucatszajhát (mindkét nemben): szép, csak meg ne szólaljon.
Amerika agresszív kanként tör előre, Európa pedig szétteszi a lábait előtte. A média kizárhatatlanul megvetette a lábát az emberek életében a tv-n, számítógépen, újságokon, rádiókon keresztül. Egységes, butított, könnyen irányítható nyájjá leszünk, ahol nincsen helye a "feketebárányoknak". De talán nincsenek is feketebárányok, mert a lázadások is divatirányzatokká válnak, ha eleve nem úgy indultak. Minden attól hangos, hogy valósítsuk meg önmagunkat, legyünk egyéniségek. Csak éppen az az icipici ellentmondás akad útközben, hogy azt is a média akarja megmondani, hogy milyen egyéniségek legyünk. Eldeformálódott az értékrendszer, és már minden e szerint van irányítva. Az egyéniség (a látszat ellenére) beleolvad a tömegbe. Eggyé válunk a tömeggel, és mégis oly távol az emberektől.
Ajánlott irodalom: Slawomir Mrozek: Tangó, Erich Fromm: A szeretet művészete (a nyálas cím ellenére nagyon jó könyv), és naná: Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben. :)
1 komment
Címkék: media amerikanizmus tucatember
Gondolatátvitel, miegymás 2. rész
2008.02.11. 23:06 :: csak T
Próbáltam utaánanézni az előző posztban említett elméletnek, azonban nem sok mindent találtam; az Index egyik cikkjet alapul véve, álljon itt magyarázatként az alábbi:
A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.
Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében. Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.
De mi is ez a hologram? A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió. A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.
Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.
Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.
A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.
A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg.
Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Innentől kezdve elszabadulhat a fantáziánk és materialisták ismét nyugodtan térhetnek nyugovóra, azzal a tudattal, hogy már lassan paranormális jelenséget is képesek leszünk megmagyarázni a tudomány erejével.
Szólj hozzá!
Gondolatátvitel, miegymás 1. rész
2008.02.02. 11:43 :: csak T
Szerintem már sokan hallottatok már telepátiáról, vagy legalábbis történt már veletek olyan, hogy épp arra gondoltatok, hogy milyen jó lenne a másikat felhívni, s abban pillanatban megszóllalt az épp felidézett illető hívása a telefonon. Sokan úgy érezzük, hogy ez nem véletlen.
Mivel én elég szkeptikus vagyok ilyen téren, s a blog főprofilja sem az ezoterika, megpróbálok a teljesség igénye nélkül egy kis áttekintést nyújtani a témát illetően, s felidéznék pár érdekes kísérletet.
Talán kezdjük azzal, melyben én is részt vettem, így a valóságalapja számomra a legnagyobb:-). Még az egyetemi éveim alatt az albérletünkben a "tanulás mellett" és a bulik között volt időnk még a gondolatátvitelről is diskurálni. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk mennyire működőképes az előbbi fikció. Adott volt három személy, ebből kettő a számítógepen kiválaszt hat, mind színben, mind témában, nagyon különböző képet (pl: sivatag, tengerallatjáró, vörös posztó). Majd ezek közül megjegyeznek egyet és a két kiválasztó egy-egy elsötétített szobában erősen a képre és a fogadóra koncentrál, még a fogadó szinten egy elsötétített szobában relaxál és próbálja "fogadni" az információt. Ez a folyamat mindössze 5 percig tart. Ezt követően a fogadó elmondja az érzéseit, gondolatait a többieknek és ez alapján megtippeli vajon melyik kép lett kiválasztva.
A kísérlet során folyamatosan változott a kiválasztók és a fogadók szerepe. A következő eredményekre jutottunk:
- két személy az első öt kísérletből háromszor eltalálta a képet. Annak a valószínűsége, hogy egyszer eltalálják 1:6-hoz, háromszor egymás után: 1:216, háromszor egymás után ötből: 1:21-hez, ami körülbelül 5%, ez meglehetősen kicsi ahhoz, hogy a véletlenséget kizárjuk, de még nem bizonyíték. A következő öt kísérletben teljesen leromlott a teljesítményünk, s már egyáltalán nem sikerült eltalálni a kiválsztott képet.
- a harmadik személy fogadóként jóval több képet ismert fel mind mi, körülbelül tízből hetet és a teljesítménye nem csökkent.
- sok esetben előfordult, hogy az elmesélés alapján már sikerült azonosítnai a képet, pl: bejött a zillető, s elmondta hideget érzett, nagy volt a sötétség, valami nagy fémes tárgy is eszébe a jutott, s képek között ott volt egy tengeralattjáró...
Konklúzió:
- a fogadó és a küldő személye nem felcserélhető van aki ennek, van aki annak felel meg jobban
- ketten teljesen elfáradtunk a kísérlet során, tehát feltételezhető, hogy ez egy kézség, mely fejleszthető
- NEM volt kellően MEGGYŐZŐ a kísérlet, annak ellenére, hogy sikeresnek mondható, mindössze gondolatébresztő,s mérnök hallgatók révén megpróbáltunk valamilyen racionális magyarázatot keresni.
A következő teljesen leegyszerűsített ötlet jutott az eszembe: ha gondolkodunk, akkor az agy idegpályáin impulzusok szaladgálnak, ez nem más mint egy 50mV nagyságú mérhető potenciál (feszültségkülönbség), ugye EEG is ezt méri bizonyos pontokban. A fizikából tanultuk, hogy változó elektromos tér körül mágneses mező jön létre. Az időben változó mágneses mező pedig elektromosságot indukál egy vezetőben. Mi van a küldő körül létrejött változó mágneses mező a fogadó idegpályáin elektromosságot hoz létre, ergo valamiféle idegi impulzusok az ő agyában is beiindulnak és ezáltal meg is születik egyféle gondolat.
Ezzel az elmélettel két gond van, ami elég nagy:
- ha mozgatni szetném a lábam akkor az agy ugyanúgy impulzusokat küld ki, de ennek hatására senki mellettem álló nem fogja felemelni a lábát, mert ő hozzá is eljutött ez az inger
- az indukció térben korlátozott, na most magyarul: minél messzebb vagyok a küldőtől, annál kisebb a mágneses mező nagysága és ennál valószínűtlenebb, hogy az a vezetőben elektromosságot hoz létre. Volt egy kísérlet melyben egy nyúl hat kicsinyét elvitték több ezer kilométerre tőle, s meggyilkolták őket. a nyúl fejére helyezett EEG (agy elektromos tevékenységét mutatja ki), minden gyermeke elvesztésekor kitérést mutatott, pedig a kicsinyek több ezer kilométerre voltak!
És itt is van a Jolly: a fizikában megjelent egy új elmélet a kvantumhologrammokról, mely azt feszegeti, hogy minden gondolat lenyomata megmarad a térben, kiindulva abból, hogy az energia nem vész el csak átalakul:-) és néhányan képesek ezeket érezni stb.
a következő posztomban megpróbálok ennek az elméletnek utánjárni és az előbbi leegyszerűsített magyarázatot mégjobban kivesézni.
Szólj hozzá!
Címkék: kísérlet gondolat fikció szkeptikus érzés átvitel valószínű
Peter Marshall szerint a szerelem
2008.01.26. 20:01 :: moc
"A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz és akkor egy pillanatra - de nem tovább csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszba, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába."
Én még sohase találtam ennél szebb megfogalmazást.. Ma már nagyon nehéz (főleg a szerelemről) közhelyek nélkül írni, vagy akár beszélni. Minden klisévé válik lassan (ha már nem vált rég azzá). Peter Marshallnak viszont sikerült:)
Szólj hozzá!
Címkék: szerelem káosz kapaszkodás bizalom peter marshall istenek birodalma klisék
Maslow megmondja a frankót
2008.01.25. 10:39 :: csak T
Mi van azzal aki éhes, vagy nem érzi biztonságban magát, annak nem is lehet igénye a tiszteletre és elismerésre? Maslow rendszere ennél azért rugalmasabb. Azt mondja, hogy nem szükséges 100 %-os kielégítettség ahhoz, hogy a piramis magasabb szintjein lévő szükségletek működjenek.
Oké, oké ez mind szép és jó, de mi köze van ennek a Pannon pumához? Magyarországon az emberek nagy része létminimumon él vagy kissé felette, tehát a fiziológiai szükségletük nem mondhatóak teljesen kielégítettnek. Ebből kifolyólag nehezebben lépnek egy magasabb lépcsőfokra, ergo amíg az a gondja a sarki hentesnek, hogy a hóvégén tud-e génkezelt búzából készült vizezett kenyeret vagy húson kívűl szinte mindent tartalmazó és a fél periódusos rendszert felvonultató parizert venni, addig nem fog mosolyogni valószínűleg a vevőre, úgy mint a tejbetök! Erről eszembe jutott egy vicc: bemegy a kisnyugdíjas a boltba és kér 5 dkg parizert, erre az eladó: "Nah, Manci néni, csak nem vendégek jönek...?" -sírva nevet (vígad) a magyar.
Persze kérdezhetnétek, hogy mi lesz a sok kis dzsipós kopasz "értelmiségiekkel", hisz' nekik aztán tényleg van pénzük és mégis a néha feltörni vágyó emberséget már csírájában elfolytják. Most főleg az átlagemberekről beszélek, azokról, akik munkával szerzik a mindennapi betevőjüket. Érdemes ezen elgondolkodni, vajon tényleg csak anyagi vonzata lenne civilizált viselkedésnek és a figyelmességnek? Persze a kérdés nem ilyen könnyű és egysíkú, de egy biztos: ez is hozzájárul, ahhoz amilyenek az emberek, vagy amilyenek nem...
3 komment
Címkék: kopasz szegénység bunkó létminimum maslow szükségletpiramis msolyog
Tell Vilmos vs. Pannon Puma
2008.01.22. 18:05 :: csak T
Mielőtt még disszidáltam volna ismét visszahoztak kis hazánkba, ahol egy búvalbaszott határőr morgása tudatta velem, hogy megjöttem és a legelső zebrán majdnem halálra gázoltak! Ez az, újra otthon vagyok! A sort folytathatnám kismillió bosszantó dologgal, de szerintem mindenkiben felsejlik egy-két negativ tapasztalat.
Lehet itt aztán sirni, hogy ilyen rosszul élünk meg olyan rosszul, de az, hogy esetleg a szolgáltató (ld. eladó, vámos stb.) egy kicsit kedvesebb legyen, talán vevőnek nézzen, vagy legalábbis olyannak akiből él, illetve a zebrán át tudjak menni, marhán nem kell pénz. Lehet szidni a politikusokat nyugodtan, meg mindenkit rajtunk kivül, de az ország olyan, mint amilyenek a lakói! Sokan nyöszörögnek, hogy "bassza meg az xy, miatta élek igy", de basszátok meg ti is! (Tisztelet a kivételnek, mert jó példa is van!)
1 komment
Címkék: közlekedés szolgáltatás hülye ország lakók
Peter Marshall és Madách Imre után (hit kontra egyház)
2008.01.22. 15:35 :: moc
Fuha, hát aki buzgón vallásos, annak nem biztos, hogy el kéne olvasnia.... nem sértegetni akarok, egyszerűen az én saját véleményemet írom le, amit senkinek se kötelező elfogadnia, megértenie.
Rögtön egy idézettel vágok bele a mondandómba: „És ez a Barry*? Ez a Barry egyesíteni fogja a világot. Ő meg a sok hozzá hasonló, akik most a világtól távol, kollégiumaikban szunnyadnak, egyesíteni fogják a világot az ő Krisztusuk nevében, és mire befejezik, a világ nagyon-nagyon messze lesz Krisztustól – attól a Krisztustól, aki vérezni tudott -, de ők ezt nem fogják látni, és ha látják, se törődnek majd vele. Mosolyogni fognak, és örvendezni az egyház haladásán. És ha ez a vérző, síró, szenvedő Krisztus ellátogatna abba az átalakított, egyesített világba, ha leszánkázna a szivárványon, hogy gyorsan megszemlélje azt, amit az apja egyszer valamikor játékos kedvében elindított, meg sem ismernék, nem üdvözölnék Messiásként, de másként se. Nem is feszítenék keresztre. Addigra annál már felvilágosultabbak lesznek. Nem is vádolnák – milyen nevetni való – se boszorkánysággal, se bujtogatással. Bedugnák egy elmegyógyintézetbe, mint engem, ahol analizálnák a vérét meg a könnyeit kémiailag meg pszichológiailag, és az orvosi jelentés leszögezné, hogy a páciens nagyzási téveszmékben szenved, valamint egyéb hallucinációkban, mint azt a szeretetre tanító prédikációi bizonyítják. Súlyos esetben - és ha valaki azt állítja magáról, hogy ő Jézus Krisztus, az súlyos eset-, gyógyszerekkel próbálkoznának, ha az sem segítene, eltávolítanák a homloklebenyt, és végül kigyógyulna. Barry ragyogó egységesített világában mindenki számára lenne hely, kivéve Krisztust. Miután harminchárom éves lett, nem volt hely a földön Krisztus számára, és azelőtt se volt sok. És most már késő. Most már minden helyet elfoglaltak az egyházak.”
/Peter Marshall – Nincs helyed a temetőben/
*: Barry egy elvakult alak, aki lelkésznek tanul a könyvben
Krisztus tanait bekebelezte a politika, az egyház, átformálták a zsinatok, a szeretet vallásából egy elvakult zagyvaság lett. Mert ha egy gondolatot, ha egy eszmét, ha egy hitet a sokaság magáévá tesz, le kell egyszerűsíteni, sok értékétől meg kell csupaszítani. És az emberek akkor elfogadják vakon és buzgón, és vezetőket választanak maguknak. És a vezetők (akik szintén csak egyszerű és önző emberek), mivel hatalmat kaptak, szintén elvakulnak, és a hatalomtól megrészegülve, a politikától befolyásolva (a politikától, aminek pont semmi köze nem lenne a hithez!) döntenek és ferdítenek és manipulálnak jóformán a saját javukra. (Jó esetben. Rossz esetben kereszteshadjáratot, vagy egyéb fegyveres háborút indítanak az "igaz tanok" terjesztésére, vagy egyéb szent cél beteljesítésére.) Krisztus mondásai elvesztek az újítások káoszában. Népszerűségében eltompult az igazi értéke, beolvasztották, és ahány nép, annyi formájára formálták. Új vallások váltak ki belőle, ahol a földi gazdagságot hirdetik, az egyéni boldogságot.
„A glória ha lassan elveszett,
Még megmarad a vérengző kereszt.”
/Madách Imre – Az ember tragédiája/
Az igazi érték kiveszett, az emberek mégis belekapaszkodnak a magának egy kínzóeszközt jelképnek választó vallásba. Vagy pedig ott a megkérdőjelező réteg, aki nem tud hinni ebben a politikával megmérgezett útvesztőben, és önmaga kezdi el keresni istenét/isteneit, hitét; vagy magába roskad, mert ilyeneket nem talál. Az elvakultság megöli azt a lehetőséget, hogy megtaláljuk önmagunkban az igazságot. Én irigylem is azokat, akik el tudnak ilyen egyszerűen és egészben fogadni egy egész vallást (legyen az bármelyik vallás) és sajnálom is. Irigylem, mert segíti őket az életben, ez magyarázat mindenre, támasz a nehéz időkben, helyzetekben, társ a magányban, vigasz az igazságtalanságban. Viszont szánom, mert minden vallás azt hirdeti, hogy övé a teljes, kizárólagos igazság, és egy szűk látókör börtönébe lök. Így kerülhetünk legtávolabb a bennsőnktől, a lelkünktől, és az eredeti tanítástól (ha van ilyen:))...
Szólj hozzá!
Címkék: vallás gondolkodás hit madách imre peter marshall
Váci Mihály: Mintha
2008.01.19. 14:11 :: moc
Ne haragudjatok, hogy újból visszatérek Ibsenre, de muszáj lesz:) Ugyanis T-vel (meg aztán később még másokkal is) arról is vitáztunk, hogy lehet-e tudatosan hazudni magunknak? Hogy nem ellentmondásos-e ez egy kicsit? És már pont arra a következtetésre jutottam, hogy az önámítás nem is lehet olyan rossz, amikor rábukkantam erre a versre:
Váci Mihály - Mintha
Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.
Mintha élet lenne az élet,
éltetne is, míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.
Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.
És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz , mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.
Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!
A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.
Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta;
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.
Ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.
És hogy miért írtam ezt ide? Mert ide vezet, ha hazudunk magunknak. A sajátmagunk által felépített álvalóság kacsalábon forgó vár, amiben elszédül elég hamar az ember, és nem is veszi észre, hogy vára nem stabil. Pedig "mintha" minden rendben lenne. De hát akkor
"Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!"
,ilyenkor jönnek elő az oldalfúró kérdések, amikre nincs válasz, mert a válasz lerombolná a palotát.
Mondjuk zárójelesen megjegyzem, hogy eme vers mondandója közel nem merül ki itt, csak ehhez a témához éppen ennyit gondoltam kiemelésre érdemesnek:) Szerintem "ütős vers".
Szólj hozzá!
Címkék: vers hazugság ibsen váci mihály mintha
No comment
2008.01.17. 21:51 :: csak T
1 komment
Címkék: szerelem szenvedély ragaszkodás reménytelenség
Előítélet
2008.01.16. 22:33 :: csak T
Sokak elítélendőnek tartják őket és emiatt teljesen alaptalannak is, azonban, mint mindennek ezeknek is megvan a gyökerük. Valamilyen alapja minden előítéletnek van és nem az égből pottyantak ide. Néhányan közüllünk hajlamosak ezen a "csekélységen" átsiklani és mindössze felháborodásuknak adnak hangot, bár ez a legtöbb esetben teljesen érthető, de ne felejtsük el azonban azt sem, miért jött létre az előítéletünk.
Zajlott egy érdekes kísérlet Muzafer Sherif vezetésével egy cserkésztáborban, ezt a témát boncolva, mely az alább következtetésre jutott: az előítéletek termőtalaja lehet a verseny és a konfliktus is.
A teszt során a gyerekeket két csoportra osztották, és olyan feladatokat végeztettek velük, amelyhez a csoporttagok együttműködése feltétlen szükséges volt. Egyre inkább összetartóbbakká váltak, ám ekkor a kutatók versenyszerű játékokat találtak ki nekik. Jutalmat is ígértek a győztes csapatnak. Egyre rosszabbá vált a helyzet. Egy tábori mulatság alkalmával csúcsosodott ki a gyerekek közötti konfliktus. Az egyik csoport hamarabb odaért a helyszínre, és megette a legfinomabb ételeket, míg a másik csoportnak csak a gusztustalan maradék jutott. Nagyon mérgesek lettek, és rövidesen egy igazi csetepaté vette kezdetét. Végül a kísérlet vezetői leállították a kísérletet, de a csoporttagok ekkor sem vették fel egymással a kapcsolatot. Ezután olyan helyzet elé állították őket, melyben kölcsönösen függtek egymástól. Ezzel párhuzamosan kezdett csökkenni a feszültség, és a két csoport együtt játszott.
És itt a lényeg a legutolsó mondatban; mindkét csoport kölcsönösen függött egymástól, ergo mindkettő akarta is, hogy együtt működjenek, nemcsak az egyik és így sikerült csak a feszültség csökkentése...
2 komment
Címkék: függőség kísérlet előítélet alap feszültésg csökken
Hülyéknek áll a világ
2008.01.14. 14:54 :: csak T
Nemrég olvastam egy érdekes gondolatot egy könyvben, mely szerint azt az embert fogadja el a tömeg legkönnyebben vezetőjének, mely tudásában alig áll felettük. Mindössze pár ideggóc használata választja el őket az irányított birkáktól valahogy eszembe jutott Hitler... (a magyar politikusok neveit gondoltam kihagyom, mert nem ez a blog lényege, de ha felsorálnám biztos, hogy minden "szín" képviselője szerepelne benne). Ha valaki sokkal magasztosabb eszméket hordoz, akkor őt nem értik meg, hiszen fel sem tudják fogni miről beszél, magyarázd meg egy leveli békának, hogy a kettő meg kettő miért négy.
Tehát olyan emberek kezébe adjuk a közösség sorsát, akik ezt meg sem érdemelik? Ennyit a demokráciáról... habár jelenleg nem tudunk ennél jobbat.
Itt viszont megfogalmazódik bennem az a kérdés, hogy az én szavazatom miért ér annyit, mint egy analfabétáé, akiét megvették egy kisfröccsért? Vagy az enyém miért ér ugyanannyit, mint egy Nobel-díjas professzoré?
Bevezethetnénk egy bizonyos szorzót tudásbeli különbségek reprezentálására. Alapulhatna például az iskolai végzettségen, feltételezve a fejletteb ítélőképességet. De már is itt van egy buktató; rengeteg nagy tudású ember él úgy, hogy fogalmuk sincs arról milyen az őket körülvevő világ, mindössze a saját kis burkukban léteznek, hogy lehetnének így képesek ésszerű döntést hozni? Arról nem is beszélve, hogyha kevesebbet ér bizonyos végzettségű emberek szavazata, akkor őket kik képviselik majd? Hisz' az ő pártjuk akkor nehezebben győz. Az intelliigencia pedig sokszor elkülönül a tudástól. Lehet valaki intelligens, iskolai végzettség nélkül is, elég ha autodidakta módon képezi magát, vagy szimplán fogékony az élet dolgaira. Emellett nem egy olyan nagy tudású embert ismerek, akik semmi másról nem képesek tudomást venni, csak a szakmájukról, például a fő kutatási területük a leveli békák nemi életéne és másról fogalmuk sincs.
Mindenestre azért a szavazás érvényességét jelenthetné egy helyes feladat megoldása ott helyben. Mondjuk egy sima szorzás vagy hasonló, nem a termodinamikai együttható levezetésére gondolok most, csak valami egyszerű feladatra, hasonló nehézségűekre, mint amikkel a nyolcadik osztályosokat nyúzzák. Biztos sokan elbuknának, de akiknek nem sikerülne nem hinném, hogy képesek lennének választásra. De milyen feladatokat találjunk ki? És ki találja ki? Mi van ha szubjektiv a megoldás? Valahol mindig ott a bibi...
3 komment
Címkék: választás hülye világ vezető
Lokális optimum = carpe diem
2008.01.13. 10:51 :: csak T
A lokális optimum matematikában nem jelent mást, mint az éppen ismert legjobb elfogadása, például egy függvény esetében egy adott környezeten belül ismert legnagyobb érték. Persze ez elmarad a globális optimumtól, ami nem egy környezetre, hanem magára az egészre vonatkozik. Ez a matematikai megközelités kivetithető filizófiai értelemben is, például a lokális optimum megfelel a carpe diemnek, azaz "élj a mának", ergo legjobbat választjuk addigi ismereteink szerint, nem számolva a következményekkel. Kérdés van-e értelme a jelenlegi boldogságunk kielégítése érdekében feláldozni akár az elkövetkező életünk boldogságát, avagy a globális optimumot?
Milyen érdekes, hogy a filozófia, azaz a leghumánabb tudományág, mily' közel kerül egy olyan reál tudományhoz, mint a matematika. Két nagyon különböző szemléletmód és mégis van találkozási pontjuk. Léteznek matematikus filozófusok, vagy filozófus matematikusok, melyek kutatói a legnagyobb tudású emberek közé tartozhatnak, hiszen az emberek nagyyrésze a saját maga által felállitott humán vagy reál beállitottságú világában él, és nehezen tudnak egyszerre e kettőnek megfelelni, nemúgy, mint ezek a kutatók. Ők azok, akik elméleteikben megpróbálják e kettőt ötvözni, hát le a kalapom előttük!
10 komment
Címkék: boldogság carpe diem élj a mának lokális optimum
Felvételizünk a reggeli forgatagban
2008.01.11. 08:05 :: csak T
Ugyebár ismét változott, lassan már többször, mint a négyes metró nyomvonala vagy az aktuális celebek éppen aktuális szeretői. Mindenki sir-ri, mondjuk ezt már megszoktunk, nem is tudom, milyen lenne nélküle...Ha már azon fennakad a gyerek meg a szülő, hogy megint változás van, lehet nem felsőoktatási intézményben kéne gondolkodni. Biztos nem könnyő, de próbáljunk meg alkalmazkodni, az élet nem merev szabályok halmaza. Valószinőleg az elmúlt évtizedekben megszoktuk, hogy semmi sem változik körülöttünk, de azóta beköszöntött a globális verseny, ami mindent gyorsan formál, változtat, Ha sikerül az átlag diáknak egy új mobil telefon menüjének memorizálása 2-3 mikroszekundum alatt, akkor nehogy már földhöz vágja az, hogy most nem 140, hanem 480 pontot lehet elérni. Bár még mindig nem értem, hogy a felvételi miért nem kötelező minden intézményben, mellyel a tudást talán jobban le lehet mérni, mint évvégi osztályzatokkal, melyek között egy adott tárgy esetén tanáronként is nagy különbség lehet, az iskolákról nem is beszélve! Az még mindig rejtély marad számomra, hogy ha paralimipián az első háromban benn vagyok, miért kapok 25 többletpontot, talán akkor jobban megy a funkcionálanalizis? A fogyatékosoknak plussz 50 jutalmuk. Bingó. Már csak az hiányzik, hogy az American Lotteryhez hasonlóan (befizetsz havi négyezret és nyerhetsz zöldkártyát USÁ-ba, évi 56 ezret sorsolnak ki) nálunk is lehessen töbletpontokat nyerni. Pistike bemegy a boltba vesz hám' húszé' egy kaparós sorsjegyet és ott ficcen mindjárt az 50 plusszpont, juhéj!
Ennél a pontnál vettem észre, hogy siettségemben sikerült egy jó nagy adag kutyaszarral közvetlen viszonyba kerülnöm, igy hát nem tudtam tovább háborogni, ezennel abba is hagyom ezt a posztot.
Szólj hozzá!
Címkék: reggeli metró felvételi pontszámok
Hazudott boldogság... avagy mindenkinek megvan a saját "mátrixa"
2008.01.10. 14:45 :: csak T
Ha leleplezzük az emberek hazugságait, akkor a boldogságát veszed el. Például van, aki attól boldog, hogy mártír és nem nyithatod fel a szemét, hogy figyi, ne csinálnd, mert nincs is miért önfeláldoznod magad... ettől boldog, ez élteti. De néha felismerjük, hogy hazudunk magunknak bevillannak a kérdések, hogy:
Miért is dolgozok 40évig? Napi 40 órám miért megy el a semmibe? Hogy vegyek plazma tévét minden héten, s nézhessem Pákót, ahogy a celebeknek csokifaszt osztogat? És ilyenkor elkezd egy-két agysejtünk vibrálni, de nem jön kielégitő válasz... elfogy a hazugság, nem tudunk magunknak mit hazudni már és nem hisszük el a saját hazugságunk.
Egy kicsit visszakanyarodva az előző témához: ha úgy hazudunk magunknak, hogy el is hisszük akkor optimisták vagyunk, majd mikor rájövünk a hazugságra realistává válunk, majd megcsömörlünk a megválaszolatlan kérdésektől és válunk pesszimistává, majd ismét kitalálunk egy új hazugságot és leszünk optimisták.
Ez amolyan körforgás, van akinek csak félkör, van aki egyhelyben totyog, van akinek egy nap alatt végbemegy ez a ciklus, másoknál egy évig tart, van akinek nem kell segitség, van akit a barátok támogatnak, s vannak akik rágyújtanak egy jó spanglira, vagy bedobnak egy rekesz rövidet, hogy az segitsen... de a lényeg a körforgás...
2 komment
Címkék: hazugság boldogság körforgás érzékelés
Pesszimista, realista, optimista... Ki? Mit? Miért?
2008.01.10. 14:27 :: csak T
(Bár azt is megkérdezhetnénk, hogy vodka van-e benne vagy viz?)
A "társszerkesztővel" folytatott igen érdekes beszélgetés során az alábbi három dolgot boncolgattuk, majd közös erővel megszültünk egy elmélet, mely megpróbálja árnyaltabban megközelíteni, ezen szemléletmódok létrejöttét. Még legkisebb hülyegyerek is érti mit jelentenek ezen szavak, de úgy tényleg valóban bele gondoltatok már? Nem nyelvtani levezetésre gondolok, hanem a lényegre e szavak mögött.
Igazából a pesszimistáknak van igazuk. de mégis ők a leghülyébbek. mármint most csak az értelmes embereket vegyük, akik legalább valamennyire tisztán látnak:) szóval a pesszimista szürkének és nagyonis valóságosnak látja a világot, a maga biológiai, fizikai és kémiai törvényszerűségeivel, amit tényleg nem lehet kikerülni. és tényleg meghatároz és tényleg visszafog stb. Még az optimista, ugyanúgy tudja ezeket a dolgokat, de túl tudja magát tenni rajta, azt mondja jókedélyűségében, hogy: "én nem akarom szar hangulatban leélni az életemet, az élet szép, én teszem azzá magamnak, megpróbálok minden kis szépséget felfedezni". A realista e két állapot között ingadozik. Vagy inkább a realista talán egy pesszimista, aki próbál optimista lenni, s lavíroz a két véglet között?
Tulajdonképpen a pesszimista a realista, az optimista felismeri a dolgokat és talán egy kicsit tudatosan is hazudik magának, mert ő észrevesz olyan pici dolgokat melyek számára nagyobb súllyal szerepelnek, mint maga a szürkeség, ergo másképp látja a világot, persze ugyanúgy tudja valóját, de egy bizonyos szintem már szerintem ez egy készség.
Summa summarum: a pesszimistának nincs ereje, hogy önmagának szebbé tegye a világot, a realista bizonytalan hozzá, az optimista pedig egy mákos erős ember:)
5 komment
Címkék: realista pesszimista optimista életszemlélet
Az a rész, amit sohasem olvasol el...
2008.01.10. 14:18 :: csak T
Szeretném, ha minél többen elmondanátok véleményetek azzal kapcsolatban, ahogy a világot látjátok, érzitek, felfogjátok és ezáltal egy utazás részesei lehessünk melyben ti vagytok az idegenvezetők...